2018.12.01.
Ebben a hónapban is főként a technológiai szektorban voltak nagyon jó vásárlási lehetőségek, november közepéhez viszonyítva az S&P500 index nagyot zuhant. Miért is jó dolog ez az osztalék befektetők számára, azért mert kihasználva az esésekből származó árfolyam különbözetet növelni lehet a beérkező osztalék értékét, nem kell az éves emeléseket megvárni, ezzel is felgyorsítható a portfólió növekedése.
A novemberi vásárlásom ABBV (Abbvie Inc.) részvények vételével kezdtem, 4% feletti kezdő osztalék értéke miatt döntöttem a vásárlás mellett, 2016-ban volt ennyire magas ez az érték. Ez a cég nem tartozik az "osztalék arisztokraták" közé, mivel 2014-től kezdett rendszeresen osztalékot fizetni. A rendszeres emelések viszont átlagosan évente 13 %-os értéket mutatnak, ami engem meggyőzött arról, hogy érdemes ebbe a cégbe befektetnem. Februárra az osztalék kifizetése átlépi a negyedévente 1 $-os szintet, ami 2014-ben 0,4 $ volt.
A vásárlást az IBM (International Business Machines Corporation) részvényeivel folytattam. Nagy változás történt a cégnél mivel az IBM felvásárolta a RED HAT nevű vállalatot,ami egy nyílt forráskódú szoftverek fejlesztésével foglalkozó cég, ami a felhő alapú szolgáltatással és ennek fejlesztésével ér el sikereket. A beruházás miatt az IBM részvények az átlag 150 $-ról 120 $-ra estek ami 5%feletti kezdő osztalék értéket jelent az átlag 2% -hoz képest.
Örömmel tölt el, hogy nem sokkal ugyan de ismét bevételi rekordot könyvelhetek el 76,9 $ így egyre közelebb jutok a 100 $ -os lélektani szinthez.
Ismét változtatni fogok a hírlevelek közzétételén, a megszokott "Vásárlásaim" a hónap első napján lesznek olvashatóak ahogy eddig is, viszont a cégtörténetek és elemzések ezentúl minden hónap 15.-én kerülnek be a blogba, így lesz mit olvasgatni a hónap közepén is.
Januári cikkem az egyik legnagyobb cigarettagyártóról szól majd, ez nem más mint a Philip Morris.
Osztalékbevétel: O: 3,09 $
MAIN: 2,34 $
T: 20,5 $
OHI: 31,68 $
VZ: 8,26 $
ABBV: 8,64 $
GIS: 2,45 $
Vásárlásaim: IBM 2 DB 122,25$ DB (áron)
ABBV 2 DB 82,57$ DB (áron)
Portfólió táblázat és Osztalékbevétel táblázatok frissítve.( Főoldalon megtalálod)
Változások: Az augusztusi 76,2 $ osztalékbevételem novemberre 76,9 $ -ra növekedett.
( HP csak decemberben fizet osztalékot ezért akkor kapom a 7,1 $-t )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése