2018. december 22., szombat

Ünnepi hírlevél és éves összefoglaló




        2018.12.22.


     Közeleg az év vége, ezért úgy gondoltam összefoglalom az idei évben elért eredményeimet, azoknak szól akik most kezdték el a blog olvasását (már írtam néhány dologról 09.01. hírlevelemben is)  és szól azoknak is akik rendszeres olvasóim. Szeretnék megosztani pár gondolatot a mostani piaci helyzetről és az ezekkel kapcsolatos lehetőségekről is.

    Vágjunk is bele. A folyamatos részvény vásárlásaim jó eredményeket hoztak.  A 2017-es évben        68$ osztalék bevételt értem el, ezt 2018-ra  633$ -ra növeltem, természetesen mivel még aktívan építem a portfólióm ezeket a bevételeket visszaforgatom a még hatékonyabb növekedés érdekében. Jelen pillanatban 23 cég részvényeit tartom, ezek a cégek biztosítanak hónapról hónapra  passzív jövedelmet a számomra.  A portfólióm januárban 7.320.$ -os értéket mutatott, most a hírlevél írásakor 16.100.$  ( ez az érték dec 1.-én 17.570. $ volt, hogy miért nem zavar ez a dolog azt a második részben írom le).  330 DB részvénnyel rendelkezem a kezdő osztalék értékem (kifizetési érték) pedig elérte a 4,99% -ot a januári 4,68%-hoz képest.
     A blog nézettsége átlépte a 25.000. látogatószámot, mára 14 rendszeres olvasóm van.
     Júliusban bekerülhettem a https://dividendstocks.cash/blog/income-heroes/ csoportba, ahol szintén követhető a portfólióm fejlődése és itt más osztalék befektetők eredményeivel hasonlítható össze akik a világ minden részéről jelen vannak a csoportban.
     Októberben moderátori felkérést kaptam a Minden ami tőzsde,spekuláció és befektetés, Facebook-os csoportba. Itt szintén főként osztalék befektetéssel kapcsolatban írok, teszek fel cikkeket. Más csoporttagoktól szívesen olvasok és tájékozódom a tőzsdével és spekulációkkal kapcsolatban.
     Novembertől már a Instagram-on is elérhető vagyok, ide is felkerülnek a fontosabb eredmények cikkek.
     A héten számlát nyitottam a Random Capital-nál, a következő évi TBSZ számlára már náluk vásárolok és a következő években is ezt tervezem,  remélem hosszútávon kölcsönösen segíthetjük egymás munkáját.(Hazai viszonylatban a legkedvezőbb feltételekkel lehet náluk számlát nyitni és vásárolni is, az oldalsávból közvetlen elérhetőség található a céghez.)
    Végezetül remélem hamarosan megoszthatom az első velem készített interjút is ami összefoglalja, hogy miért pont ezt a befektetési formát választottam.



   Negatív piaci hangulat, recesszió, medvepiac, erről lehet hallani pár napja. Az S&P500 index 2.929. ponton állt szeptember 16-án, ma ez az érték 2.416. pont.Ez egy hatalmas visszaesés gyakorlatilag az index 2017 augusztustól elért eredménye tűnik így el és nem tudni hol a vége a zuhanásnak. (most folytatnám azt, hogy engem miért nem zavar ez a dolog) Természetesen az"egyik szemem sír a másik pedig nevet" .... Mint osztalék alapú befektető nálam azért fontos dolog az árfolyam zuhanás mert a megvásárolt részvényeim után kapom az osztalékot nem pedig az aktuális árfolyam után, ezért keresem az "akciós" célpontokat amik most még magasabb kezdő osztalék érték mellett vásárolhatók.  Sorrendbe ezeket érdemes megnézni                                          (Ticker+ kezdő osztalék érték)        PM: 6,89%   CAH:4,3%   IBM:5,66%    T:7,06%  XOM:4,82%   HP:6,15%   ABBV:5,04%   Aki osztalék portfóliót szeretne építeni annak szerintem most érdemes elkezdeni a vásárlást. Ez nem azt jelenti, hogy az index nem zuhanhat tovább de a megvásárolt részvények után már fizetik a cégek az osztalékot,ezt is érdemes mérlegelni, én pont ezért szeretek havi szinten egyszer kétszer vásárolni mert így folyamatosan emelkedik az osztalék bevételem.

  Az idei évet ezzel a hírlevéllel le is zárom.  Január 1- én folytatom az új "Vásárlásaim" hírlevéllel és jan 15-én pedig a Philip Morris cikkemmel amit már majdnem befejeztem.

                 Minden kedves olvasómnak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog új évet kívánok!

 

2018. december 1., szombat

PepsiCo Inc (PEP)





                                                                 PepsiCo Inc


      Története: A Pepsi Cola története 1898-ban kezdődött, amikor Caleb D. Bradham new berni gyógyszerész Észak Karolinából a szénsavas víz,cukor,vailia,kóla olajok és mogyorók különféle vegyítésével kísérletezett, ekkor fedezte fel a Pepsi-Colát.


Az egyik kombinációt,amely a barátainak legjobban ízlett, elnevezte Brad's Drinknek, 1902-ben nevet változtattak és pepsinből eredeztették a márkanevet, amellyel utaltak gyógyhatására így kapta az ital a Pepsi-Cola nevet. 1095-re a termék iránti kereslet akkorára nőtt, hogy átlépte Bradham gyártási lehetőségeit. A cég ekkor úgy határozott, hogy eladja az engedélyt az első önként jelentkező palackozó üzemnek. Az elkövetkezendő 6 évben kétszázötvenre emelkedett a pepsi gyártók száma. 17 év siker után a cukorpiac válságba került, s ez Bradhamet a vállalat eladására kényszerítette. 1922 és 1933 között 3 szor ajánlotta fel a Coca-Colának megvételre a Pepsit sikertelenül.Egy pár sikertelen év után a Luft és Goth vette át a céget, akik eredetileg édességek értékesítésével foglalkoztak, és elhatározták, hogy ehhez a tevékenységi körhöz kapcsolják a Pepsi Cola forgalmazását. Egy új vállalat jött létre a Pepsi Cola Company. 1930-as évekre terjeszkedni tudott a cég Kanadába, Mexikóba, Európába, Nagy-Britanniába.
A második világháború idején mintegy a szövetségeseket támogató jelzésként változtatott az eddigi logójának a színein, és az amerikai lobogó színeit a pirosat, a fehéret, és a kéket öltötte magára.
1950-ben alakult meg a Pepsi -Cola International Ltd.,  amely már 200 gyártóval rendelkezett közel 61 országban. 1965-ben újabb sikereket könyvelhetett el a vállalat ami egybeolvadt a Frito Lay-jel (sós snack sikeres szereplőjével) melynek következtében létre jött a PepsiCo.


Marketingtevékenységük az igényes fiatal felnőttekre épült melynek során a Pepsi azonosult az új generációval. A vállalat üdítőital és snackmárkái a Föld szinte minden pontján, több mint 195 országban jelen van. Szárnyalását annak köszönheti ,hogy legfőbb riválisánál a Coca -Colánál jóval hamarabb kezdte szélesíteni kínálatát elsősorban a fogyasztók által egyre inkább preferált az egészséges életmódhoz illeszkedő termékekből. A két nagy kolaóriás útja 2000-ben vált látványosan ketté amikor a PepsiCo megvásárolta a Gatorade sportitalt, ami amerikában a sportitalfogyasztás 80%-át adja.Jelentős előnyel vezet a Tropicana márkája a világ gyümölcslevei között. Egyéb húzó erő a cégben : Lay's, Quaker, Lipton, Aquafina vizei, Walkers,
   Mint azt a Coca-Colánál is írtam ennyi termékkel ez a cég is jó befektetésnek számít hosszútávon és fejlődés várható az elkövetkező évek alatt.    (forrás: Wikipédia)







          Befektetési szempontból fontos adatok:


Árfolyam adatok 1990-től napjainkig.  
 (forrás:Seeking Alpha)




Kezdő osztalék hozam (Dividend Yield)  
 (forrás: Seeking Alpha)





Egy részvényre jutó osztalék értéke (éves szinten dollárban értendő).
A cég negyedévente fizeti az osztalékot és jellemzően júniusban emeli azt, a bevételi eredményeitől függően. 





Ebben a táblázatban azokat az adatokat írtam össze  amiket a vásárlásnál figyelni szoktam és ezek az adatok az összes cégbemutatómban szerepelni fognak majd az elkövetkezendő időkben, így jobban össze lehet hasonlítani a portfóliómban szereplő cégeket.



2018.12.01.Vásárlásaim




             2018.12.01.



     Ebben a hónapban is főként a technológiai szektorban voltak nagyon jó vásárlási lehetőségek, november közepéhez viszonyítva az S&P500  index nagyot zuhant. Miért is jó dolog ez az osztalék befektetők számára, azért mert kihasználva az esésekből származó árfolyam különbözetet növelni lehet a beérkező osztalék értékét, nem kell az éves emeléseket megvárni, ezzel is felgyorsítható a portfólió növekedése.
    A novemberi vásárlásom ABBV  (Abbvie Inc.) részvények vételével kezdtem, 4% feletti kezdő osztalék értéke miatt döntöttem a vásárlás mellett, 2016-ban volt ennyire magas ez az érték. Ez a cég nem tartozik az "osztalék arisztokraták" közé, mivel 2014-től kezdett rendszeresen osztalékot fizetni. A rendszeres emelések viszont átlagosan évente 13 %-os értéket mutatnak, ami engem meggyőzött arról, hogy érdemes ebbe a cégbe befektetnem. Februárra az osztalék kifizetése átlépi a negyedévente 1 $-os szintet, ami 2014-ben 0,4 $ volt.
   A vásárlást az IBM (International Business Machines Corporation) részvényeivel folytattam. Nagy változás történt a cégnél mivel az IBM felvásárolta a RED HAT nevű vállalatot,ami egy nyílt forráskódú szoftverek fejlesztésével foglalkozó cég, ami a felhő alapú szolgáltatással és ennek fejlesztésével ér el sikereket. A beruházás miatt az IBM részvények az átlag 150 $-ról 120 $-ra estek ami 5%feletti kezdő osztalék értéket jelent az átlag 2% -hoz képest.
    Örömmel tölt el, hogy nem sokkal ugyan de ismét bevételi rekordot könyvelhetek el 76,9 $ így egyre közelebb jutok a 100 $ -os lélektani szinthez.
    Ismét változtatni fogok a hírlevelek közzétételén, a megszokott "Vásárlásaim" a hónap első napján lesznek olvashatóak ahogy eddig is, viszont a cégtörténetek és elemzések  ezentúl minden hónap   15.-én kerülnek be a blogba, így lesz mit olvasgatni a hónap közepén is.
      Januári cikkem az egyik legnagyobb cigarettagyártóról szól majd, ez nem más mint a Philip Morris.


     
                   Osztalékbevétel:             O:   3,09 $
                                                    MAIN:  2,34 $
                                                            T:  20,5 $
                                                       OHI:  31,68 $
                                                         VZ:  8,26 $
                                                   ABBV:   8,64 $
                                                       GIS:   2,45 $



             
                        Vásárlásaim:        IBM  2 DB  122,25$ DB (áron)
                                                   ABBV 2 DB   82,57$  DB (áron)


                 Portfólió táblázat és Osztalékbevétel táblázatok frissítve.( Főoldalon megtalálod)





                    Változások: Az augusztusi  76,2 $ osztalékbevételem novemberre 76,9 $ -ra növekedett.
                                      ( HP csak decemberben fizet osztalékot ezért akkor kapom a 7,1 $-t )

Népszerű bejegyzések