2021. december 27., hétfő

2021-es év végi portfólió vizsgálat és az ezt követő tranzakciók...


  2021.12.27.


     A novemberi hónapban már elkezdtem átnézni a portfólióm, hogy az abban szereplő 40 cég milyen eredményeket ért el idén ugyanis fontos dolognak tartom legalább évente egyszer megtenni a vizsgálatot és a nem megfelelő cégeket lecserélni olyanokra melyek hatékonyabban hozzájárulnak a növekedéshez a következő években.

   Egy cég akadt fenn a rostán ez pedig nem más mint a CAH (Cardinal Health Inc.)  2021.11.15.-én részletesen bemutattam akit érdekel a legfontosabb dolgokat ott visszanézheti. Két fő szempont alapján cseréltem le, ezek pedig az induló osztalék hozam és az osztalék emelési ütem. Jelen pillanatban az induló osztalék hozam 3,86% ami még jónak is mondható viszont ha hozzávesszük az idei emelés eredményét ami 1% volt a kettő összege csupán 4,86 ami igen csak kevés  nálam az ideális érték minimum 7-8 közötti vagy több.




                                                                                                        (forrás: Seeking Alpha)



2018-2020 között vásároltam ezt a részvényt 62$-os áron kezdtem majd 46$-os árral sikerült átlagolni a bekerülési árat ami 52$-ra illetve ha az osztalékbevételből vásárolt 2db részvényt levonom akkor még jobb eredményt kapok. Négy év alatt a cégtől 124$ osztalékot kaptam ezt más cégekbe forgattam vissza. Az eladás december 20-án történt 49,18$-os áron ami 1030$ friss tőkét biztosított pár dollár árfolyamnyereség mellett. Mivel nem szeretek szabad pénzt hagyni a számláimon egyből új részvényeket kerestem.




  (forrás: Seeking Alpha)




  LMT (Lockheed Martin Corporation) ezt a vállaltot január 15.-én mutatom be részletesen a cikk fele már elkészült. Nem egy olcsó részvény viszont aki hosszútávú befektetésben gondolkodik annak ideális vétel lehet. Júniusban még 390$-os áron volt vásárolható én most 336$-os áron jutottam hozzá és 2db-ot adtam a porfóliómhoz. Nézzük meg miért is pont ezt a részvényt vásároltam. Az induló osztalék hozam 3,1% volt a vásárláskor ami nem éri el a CAH induló osztalék hozamát ezért diverzifikáltam más részvényekkel de ne szaladjunk ennyire előre. Nézzük meg inkább a LMT osztalék emelésének ütemét, szeptember 23.-án egy 7,7%-os emelést jelentettek be





                                                                                                  (forrás: Seeking Alpha)

    

 ami a CAH 1%-hoz képest jóval több és ha még az inflációt is hozzávesszük akkor ennek a részvénynek a tartásával megoldott a probléma mivel infláción felüli az emelés (remélhetőleg ez a következő években is így marad).



 (forrás: Seeking Alpha)






   ABR (Arbor Realty Trust Inc.) a  7,7%-os induló osztalék hozam majdnem a kétszerese annak amit  CAH fizet így nem véletlenül került a választás erre a részvényre, nem mellesleg novemberben az ára még 20$ felett volt most 16,6$-os áron jutottam hozzá. A hab a tortán hogy 2,9%-os osztalék emelést jelentett be október 29.-én.




 (forrás: Seeking Alpha)


 Nézzük meg, hogy jön ki a matek 7,7+2,9=10,6 ha emlékszünk még rá akkor ez a CAH-nál 4,86 volt. Azért hozzáteszem, hogy az ABR egy REIT ami sokkal nagyobb kockázattal jár mint egy hagyományos osztalékfizető részvény.




 (forrás: Seeking Alpha)





  LEG (Leggett&Platt Incorporated) minden befektető álma egy ilyen alkalom a vásárlásra ha a chartot megnézzük minden kiderül.



                                                                                                        (forrás: Finviz.com)



 A céggel kapcsolatban annyi negatív hírt találtam, hogy kivezetik az S&P500-ból viszont az összes fundamentális értéket ami nekem fontos rendben találtam Payout, P/E, EPS. Az induló osztalék hozam 4,25% november 9.-én pedig 5%-os osztalék emelést jelentett be




 (forrás: Seeking Alpha)

 tehát 4,25+5=9,25. Ezt a részvényt 2020-tól vásárolom és teljes mértékben elégedett vagyok vele még a COVID alatt sem változtattak a kifizetésen ami szintén pozitív dolog.




 (forrás: Seeking Alpha)





  Végezetül szerintem nem volt rossz döntés a CAH részvényeim eladása (természetesen ez majd 2-3 év múlva derül ki). Sajnos az ex-date-ek után vásároltam a részvényeket így a mostani kifizetésekből kimaradok (az árfolyam felfelé ment ezeknél a cégeknél ami némileg kárpótol) viszont ami a legfontosabb, hogy az osztalék bevételem nem sérült és a három cégtől több osztalékbevételem lesz mint ha a CAH-ban tartottam volna az 1.000.$ tőkém. 

  Idén ez volt az utolsó cikkem január 1.-én jelentkezem a már szokásos "Vásárlásaim hírlevelemmel" addig is   Kellemes ünnepeket és osztalékban gazdag  Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak. 






                                                                                                                            ...

2021. december 23., csütörtök

Ünnepi hírlevél és éves összefoglaló

    2021.12.23.


   A már megszokott módon és sorrendben összefoglalnám a 2021-es évem eredményeit és történéseit. A 2020-as COVID okozta árfolyam csökkenéseket illetve az osztalék kifizetésekkel járó problémákat (egy-egy cégnél) sikeresen kiheverte a piac ami a részvények árain szemmel láthatóan érezhető volt, a porfólióm értéke januártól augusztusig soha nem látott magasságokba emelkedett, 2020 decemberében 35.000.$-os célt tűztem ki erre az évre ez az érték jelenleg 44.000.$ feletti (több cég is jócskán túlárazott értékeket mutat ezekkel érdemes lesz vigyázni jövőre).

    Az éves osztalékbevételem 1.375. $-ról  1.656. $-ra növeltem amit idén is visszaforgattam a még hatékonyabb növekedés érdekében.







 Jelen pillanatban 40 cég részvényeit tartom, ezek a cégek biztosítanak hónapról hónapra  passzív jövedelmet számomra.  A portfólióm januárban 33.685. $ -os értéket mutatott, most a hírlevél írásakor 44.150.$ . Ebben az évben a portfóliómhoz adott tőke kb 4.000. $ volt.






Így növekszik a portfólióm 2017 augusztusától.



    598 DB részvénnyel rendelkezem, az induló osztalék hozamom  pedig 4,88%  a januári 4,9%-hoz képest. ( a csökkenés abból adódik, hogy az alacsonyabb induló osztalék hozamú részvényeket továbbra is  vásárolom a magasabb  osztalék emelés reményében).  

  Az árfolyam nyereségem 29,9% ami most 9.977.$  (ez 2017 augusztustól értendő).
     A blog nézettsége átlépte a 208.150.-es látogatószámot (2019-ben ez 75.000.volt), mára 35 rendszeres olvasóm van. A külföldi látogatóim száma Amerikában és Németországban a legnagyobb, eddig 89 országban olvasták el egy-egy bejegyzésem.

      Aktív tagja vagyok az "osztalék hősök" csoportnak  ahol szintén követhető a portfólióm fejlődése és itt más osztalék befektetők eredményi is olvashatók akik a világ minden részéről jelen vannak.  Akit esetleg érdekel itt a link:  
https://dividendstocks.cash/blog/income-heroes/

     Mint moderátor tevékenykedem  a Minden ami tőzsde,spekuláció és befektetés, Facebook-os csoportba. Itt szintén főként osztalék befektetéssel kapcsolatban írok, teszek fel cikkeket. Más csoporttagoktól szívesen olvasok és tájékozódom a tőzsdével és spekulációkkal kapcsolatban.

   Az osztaléknövelők csoportot (ahol adminisztrátorkén vagyok jelen)  kifejezetten az osztalék befektetés és az azokról felmerülő kérdések miatt hoztam létre a taglétszám több mint 2.600. fő.

   Tagja vagyok továbbá a Huntraders tőzsdei platformjának amely segít  tájékozódni a tőzsdével és különböző kereskedési formákkal kapcsolatban, mint mentor és szakértő segítem az osztalék alapú befektetés iránt érdeklődőket.  https://huntraders.com/hu

  Idén létrehoztam egy Youtube csatornát  https://www.youtube.com/channel/UCd1D5QgAnnJ6tksHvFIuUWA  ahol más  osztalékbefektetővel beszélgetek, illetve néhány velem készült videó is megtalálható. Külön  kiemelnék két nevet (az ő csatornájukat is érdemes követni) mindannyian komoly munkát fektetünk be abba, hogy Magyarországon is egyre több emberhez eljusson ez a befektetési forma és mások is hasonló eredményeket érjenek el úgy mint mi. 

      
             
                                       Petró István                                                                      Pap Zsolt

    https://www.youtube.com/c/PetróIstvánBefektetések            https://www.youtube.com/ZsoltPap          

              

  




   A Twitteren   jelenleg 60 követőm van.
   Instagramon 515 követő és 101 bejegyzésem van feltöltve amik főként a portfóliómban szereplő cégekről és magáról a portfólióról szólnak.
 Az Osztalék Császár  Facebook-os profilon 912 ismerős illetve 486 követő található, itt a portfólióban szereplő cégek osztalék emeléseit szoktam megosztani és a bloggal kapcsolatos dolgokat. Akit érdekel a "portfólióm havi lebontásban mappában" követheti végig a befektetésem történetét képekben egészen a kezdetektől.

      A következő évi TBSZ számlám a Random Capital-nál nyitom, ahogy ebben az évben is tettem és remélem hosszútávon kölcsönösen segíthetjük egymás munkáját. (Hazai viszonylatban a legkedvezőbb feltételekkel lehet náluk számlát nyitni és vásárolni is, az oldalsávból közvetlen elérhetőség található a céghez.)

  
   Az idei évet ezzel a hírlevéllel le is zárom.  Január 1- én folytatom az új "Vásárlásaim" hírlevéllel és január 15-én pedig a legújabb céget mutatom be a portfóliómból ami nem más mint a Lockheed Martin Corporation.




           Minden kedves olvasómnak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és osztalékban gazdag új évet kívánok!


                                                                                                                          ...

2021. december 15., szerda

3M Company (MMM)..




                                                                                               3M  Company



    A 3M egy multifunkcionális konglomerátumú vállalat (több vállalati egység kombinációja, amely teljesen különböző iparágakban működik egy vállalatcsoport alatt, általában egy anyavállalat és számos leányvállalat bevonásával).  A vállalat különféle termékeket gyárt, ragasztókat, csiszolóanyagokat, passzív tűzvédelmi eszközöket, ablakfóliákat, fogászati és fogszabályozási termékeket , orvosi termékeket, autóápolási termékeket, elektronikus áramköröket. Több mint 70 országban működik és 93.500. alkalmazottat foglalkoztat és több mint 55.000. terméket gyárt.

     Története:  1902-ben alapította öt üzletember, Henry S. Bryan, Herman W. Camble, John Dwan, William A. Mcgonagle és Dr J Danley Budd,  Two Harbors-ban  Minnesotában.
  Az eredeti tervek szerint korund köszörűk beszállításával foglalkoztak volna a keleti part ipari központja számára, az első szállítmányt 1902 júniusában adták át a megrendelőknek, ezen felbuzdulva John Dwan irodájában megalapították a Minnesota Mining and Manufacturing céget.     A termékek minősége és piaci életképtelensége azonban arra ösztönözte a cégvezetést, hogy külön figyelmet szenteljenek a termékfejlesztésnek. Első saját termékei a Tree-M -ite szövetanyag, vízálló dörzspapír és az öntapadó papírszalag. Hamarosan megszületett a Scotch-Tape ( azóta világhírűvé vált cellux is). 1923-ban a 3M megkezdte a nemzetközi terjeszkedést, és az európai üzletfejlesztésre megalapította a Durexet. 1923-től tőzsdére lépett, 1946-ban 3M részvényei bekerültek a NewYork-i tőzsdére.
    Növekedése: A második világháborút követően a 3M számos gyárat nyitott Amerikában.           1950-es években a hazai gyárakat kanadai, mexikói, franciaországi, németországi, ausztráliai és egyesült királyságbeli  gyárak követték.
 1960- as évek végén 3M több társasjátékot készített felnőttek számára, ezt a részleget eladták az Avalion Hill Games Inc. -nek.
 1970-es években készítette el a cég egyetlen közlekedési lámpáját, az M-131-et amiket a mai napig gyártanak. A 3M Minicom részlege számos magnetofont és videomagnót készített ipari és stúdió célokra, többek között az első hangfelvevők egyikét.
 1980-as években megjelent a "post-it" jelölőcimke.
 1990-ben adattárolási és képalkotási  részleget vezetett be.



    Tevékenységek: A cég bevétele számos iparágból származik:
                  - Ipar és szállítás
                  - Egészségügy
                  - Optikai rendszerek, fényjelző készülékek
                 -  Irodatechnika
                 -  Biztonságtechnika
                 -  Elektronika, távközlés, villamos berendezések,

                                                                                                                                  (  forrás: Wikipédia)



       Ennek a cégnek  az erőssége a folyamatos fejlesztés és a különböző iparágakban elért kimagasló eredménye.
   Fontos, hogy nem egy termék eladásából és annak fejlesztéséből ért, érhet el új sikereket.








  Befektetési szempontból fontos adatok:

                        




                                                                                  Árfolyam adatok 1990-től napjainkig.                                                                                                                                                                             (forrás:Seeking Alpha)






Induló osztalék hozam (Dividend Yield)  
     (forrás: Seeking Alpha)








Egy részvényre jutó osztalék értéke (éves szinten dollárban értendő).
A cég negyedévente fizeti az osztalékot és jellemzően márciusban emeli azt, a bevételi eredményeitől függően.











Ebben a táblázatban azokat az adatokat írtam össze  amiket a vásárlásnál figyelni szoktam és ezek az adatok az összes cégbemutatómban szerepelni fognak majd az elkövetkezendő időkben, így jobban össze lehet hasonlítani a portfóliómban szereplő cégeket.






2021. december 1., szerda

2021.12.01. Vásárlásaim

 

      2021.12.01. 


Jó beszállási lehetőségeket hozott a tőzsdékre az új dél-afrikai variáns ami ismét aggodalomra ad okot az egész világon. Az S&P500  4700 pontról 4590-ig zuhant vissza ami növelheti a mikulás rally lehetőségét decemberben. Igyekeztem jól kihasználni a befektetésre felhasznált tőkém ezért is osztottam fel több cég között, törekedtem a helyes egyensúly elérésére az induló osztalékhozamot tekintve.

    ABR (Arbor Realty Trust Inc) a rendszeres olvasóim nem lepődnek meg ennek a cégnek a vásárlásán mivel ezt a részvényt csak az osztalékaim újrabefektetésére kezdtem el vásárolni ( # el jelölöm ezeket a vásárlásokat). Az előzetes megérzésem eddig jónak tűnik a céggel kapcsolatban ugyanis 2,9%-os osztalék emelést jelentett be a cégvezetés amit november 30-án fizettek ki. A 7,7% induló osztalék hozam és a 8,4 P/E érték további vásárlásokra ösztönöz decemberben is.

   INTC (Intel Corporation) a májusi 68 $-os árról szépen csökken ennek a részvénynek az ára tudom, hogy  50$ alá is benézhet az árfolyam viszont ebből még kevés van a portfóliómban ezért döntöttem a bővítés mellett. A Payout 26,5% tehát az osztalék kifizetése bőven fedezve van a P/E 9,47 tehát alulértékelt részvényről beszélhetünk. A 2,8%-os induló osztalék hozam nem túl magas de ezt próbáltam korrigálni a következő vásárlásommal.

   OHI (Omega  Healthcare Investors Inc) ez egy olyan cég ami az elsők között került be a portfóliómba és már akkor is 9% körüli induló osztalékhozammal vásároltam és azóta is elégedett vagyok mert nem csökkentette az osztalékát még a Covid kitörése után sem. A Payoute értéke már-már túl magasnak mondható 141%  (igyekszem 100% alatti értékű cégekből vásárolni) viszont a 9,5%-os induló osztalék hozam úgy gondolom magáért beszél. A részvény ára augusztustól kezdett csökkenni 38$-os árszintről. Rizikós befektetés lehet azoknak akik most kezdenek saját portfólió építésébe ne tévesszen meg senkit sem a magas induló osztalék hozam. A Covid vírus nagyban befolyásolhatja  a cég fő tevékenységét az idősotthonok bérbe adását, építését és felújítását amit 1992-től végez.

    NHI (National Health Investors Inc) egy másik REIT amiben jó lehetőségeket látok természetesen hosszútávon. Azért azt hozzá kell tennem hogy ez a cég június 29-én osztalékot csökkentett 1,1$-ról 0,9-ra viszont kárpótolhat a 6,8%-os osztalékbevétel ami még mindig kimagasló más vállalatokhoz képest.

    A decemberi hónap izgalmasnak ígérkezik ha maradnak még az "alacsony árak".  Igyekszem átnézni a portfóliómban szereplő cégeket és megvizsgálom mennyire hozzák az elvárt eredményeket. Ezt a hónapot újabb árfolyam rekorddal zártam és haladok a 45.000.$-os portfólió érték felé, akit érdekel a Céljaim fül alatt megnézheti a 2022-re kitűzött terveket ami ösztönző lehet másnak is visszanézve az eredményeim 2017-től.




             Osztalékbevétel:               O:   3,30 $
                                                   MAIN:     3,99 $
                                                       OHI:   34,17 $
                                                         VZ:    19,84 $
                                                   ABBV:    37,7 $
                                                      CLX:      1,16 $
                                                     LOW:      1,60 $
                                                      CAT:      5,55 $
                                                  SBUX:       1,80 $
                                                       PG:       3,47 $
                                                     NHI:       12,6 $
                                                   MMP:       6,16 $
                                                    ABR:        7,35 $
                                                      GD:        3,57 $

       

                Vásárlásaim:             ABR:     2 DB    19,7 $  DB(áron)    #
                                                        ABR:    3 DB    19,22 $  DB(áron)    #   
                                                       INTC:    1 DB    50,27 $  DB(áron)
                                                        NHI:     2 DB   56,81 $  DB(áron)
                                                        OHI:     2 DB    28,31 $ DB(áron)    #

                                               

                                           


                         Portfólió táblázat és Osztalékbevétel táblázatok frissítve.( Főoldalon megtalálod)









                                                                                                                  Változások:

                                                           Az augusztusi 133,7 $-os osztalékbevételem 142,3 $-ra növekedett.
                                                         

                                                                                                                                             


  "Bevételeim oszlopos elrendezésben diagram, éves lebontásban" így jobban összehasonlítható a bevételeim növekedése az évek múlásával.















...

Népszerű bejegyzések