2021.12.01.
Jó beszállási lehetőségeket hozott a tőzsdékre az új dél-afrikai variáns ami ismét aggodalomra ad okot az egész világon. Az S&P500 4700 pontról 4590-ig zuhant vissza ami növelheti a mikulás rally lehetőségét decemberben. Igyekeztem jól kihasználni a befektetésre felhasznált tőkém ezért is osztottam fel több cég között, törekedtem a helyes egyensúly elérésére az induló osztalékhozamot tekintve.
ABR (Arbor Realty Trust Inc) a rendszeres olvasóim nem lepődnek meg ennek a cégnek a vásárlásán mivel ezt a részvényt csak az osztalékaim újrabefektetésére kezdtem el vásárolni ( # el jelölöm ezeket a vásárlásokat). Az előzetes megérzésem eddig jónak tűnik a céggel kapcsolatban ugyanis 2,9%-os osztalék emelést jelentett be a cégvezetés amit november 30-án fizettek ki. A 7,7% induló osztalék hozam és a 8,4 P/E érték további vásárlásokra ösztönöz decemberben is.
INTC (Intel Corporation) a májusi 68 $-os árról szépen csökken ennek a részvénynek az ára tudom, hogy 50$ alá is benézhet az árfolyam viszont ebből még kevés van a portfóliómban ezért döntöttem a bővítés mellett. A Payout 26,5% tehát az osztalék kifizetése bőven fedezve van a P/E 9,47 tehát alulértékelt részvényről beszélhetünk. A 2,8%-os induló osztalék hozam nem túl magas de ezt próbáltam korrigálni a következő vásárlásommal.
OHI (Omega Healthcare Investors Inc) ez egy olyan cég ami az elsők között került be a portfóliómba és már akkor is 9% körüli induló osztalékhozammal vásároltam és azóta is elégedett vagyok mert nem csökkentette az osztalékát még a Covid kitörése után sem. A Payoute értéke már-már túl magasnak mondható 141% (igyekszem 100% alatti értékű cégekből vásárolni) viszont a 9,5%-os induló osztalék hozam úgy gondolom magáért beszél. A részvény ára augusztustól kezdett csökkenni 38$-os árszintről. Rizikós befektetés lehet azoknak akik most kezdenek saját portfólió építésébe ne tévesszen meg senkit sem a magas induló osztalék hozam. A Covid vírus nagyban befolyásolhatja a cég fő tevékenységét az idősotthonok bérbe adását, építését és felújítását amit 1992-től végez.
NHI (National Health Investors Inc) egy másik REIT amiben jó lehetőségeket látok természetesen hosszútávon. Azért azt hozzá kell tennem hogy ez a cég június 29-én osztalékot csökkentett 1,1$-ról 0,9-ra viszont kárpótolhat a 6,8%-os osztalékbevétel ami még mindig kimagasló más vállalatokhoz képest.
A decemberi hónap izgalmasnak ígérkezik ha maradnak még az "alacsony árak". Igyekszem átnézni a portfóliómban szereplő cégeket és megvizsgálom mennyire hozzák az elvárt eredményeket. Ezt a hónapot újabb árfolyam rekorddal zártam és haladok a 45.000.$-os portfólió érték felé, akit érdekel a Céljaim fül alatt megnézheti a 2022-re kitűzött terveket ami ösztönző lehet másnak is visszanézve az eredményeim 2017-től.
Portfólió táblázat és Osztalékbevétel táblázatok frissítve.( Főoldalon megtalálod)
Változások:
Az augusztusi 133,7 $-os osztalékbevételem 142,3 $-ra növekedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése