2021.03.01.
Érdekesen indult ez a hónap, kíváncsian vártam, hogy alakul a GME (Game stop Corp) sztori a Redditezőknek köszönhetően ami szintén csak egy hipe volt olyan mint a többi és az lett az eredménye, hogy nem csak a Wall Streetet bolygatták fel de még több kisbefektetőt tettek szegényebbé akik így örökre elfordulnak a tőzsdéktől (persze kevesen de jól jártak a vásárlásokkal). Az utóbbi időben pedig a TSLA (Tesla Inc.) "Fan-ok" is csak imádkoznak, hogy legyen valami hír ami felfelé viszi az árfolyamot nem pedig lefelé. Szerencsére ezek a sztorik engem és a portfólióm növekedését abszolút nem befolyásolják, tettem a dolgom és vásároltam tovább az osztalékfizető részvényeket és az osztalékbevételeim is visszaforgattam a "legújabb kedvencembe".
IPG (The Interpublic Group of Companies Inc.) már készül a március 15-én megjelenő bemutatóm erről a cégről. A 4,5%-os induló osztalék hozam ami miatt bekerült a portfóliómba. Mivel visszamenőleg is szép eredményeket ért el ez a vállalat ezért vásároltam ismét, az árfolyam február elején folytatta a növekedést 26,7 $-ig aztán visszaesett 24 dollárra. Ekkor döntöttem és kezdtem vásárolni 24,5 $-os áron majd jött a bejelentés, hogy március 15-én 5,9%-al emelik az osztalékot tehát nem volt kérdés mibe forgassam vissza az előző havi osztalékbevételeim. Így még több osztalékbevételt realizálhatok márciusban. Már többször említettem, hogy igyekszem olyan cégeket keresni a portfóliómba amelyek bevételeit nem befolyásolja a COVID világjárvány. A sporttevékenységek lemondása némileg negatívan érintette az IPG bevételeit viszont így is nagyszerű bevételeket ért el már most is így 2021-ben.
ED (Consolidated Edison Inc.) a cég árfolyama maradt a 70 $-os ár közelében, ami a novemberi 82 $-os szinthez képest viszonyítva nálam kedvező képet mutat. A chart alapján én további esést várok így csak kis tételben vásároltam a készletemhez. A P/E 16,8 tehát alulértékelt a részvény, a Payoute értéke 72 % tehát azt az értéket is elfogadhatónak találtam. A helyzet úgy alakult ,hogy ez a cég is osztalékot emelt itt csak 1,3%-os emelésről beszélhetünk és szintén március 15-én fizet. Ez a vállalat több mint 47 éve emeli folyamatosan az osztalékát és remélem ez így is marad a jövőben is.
Zárásképpen szeretnék pár gondolatot megosztani a portfólióm osztalék növekedésével kapcsolatban. A COVID hatására egy évvel ezelőtt márciustól kezdődtek meg az osztalék vágások és osztalék kifizetésének felfüggesztése pár cégnél, ezek mára kikerültek a portfóliómból, akkor még senki nem tudta mit hoz a jövő egy esetleges medvepiacon ami sokáig is elhúzódhatott volna. Ez nem így alakúlt és a Fed hatására még több pénz került a rendszerbe aminek egy része ismét bekerült a tőzsdékre is és újabb tőzsdei csúcsokat eredményezett. A vállalatok kezdik kiheverni a COVID okozta nehézségeket ennek köszönhetően például márciusban hat cég jelentett be osztalékemelést a portfóliómból (ezeket az emeléseket rendszeresen megosztom az ismerőseim és követőim között időről időre még az ex-date előtt). Ugyan nem sokkal de sikerült új osztalékbevételi rekordot elérnem ami így most 133,4 $ volt, a 2020-as februári bevételhez képest ez nem nagy emelkedés viszont a márciusi értékek már jóval nagyobb fejlődést mutatnak, 120-130 $ közötti bevételeket realizálhatok.
Vásárlásaim: ED: 3 DB 70,38 $ DB(áron)
IPG: 4 DB 24,52 $ DB(áron)
IPG: 6 DB 24,70 $ DB(áron) #
Portfólió táblázat és Osztalékbevétel táblázatok frissítve.( Főoldalon megtalálod)
Változások:
A novemberi 124,8 $-os osztalékbevételem 133,4 $-ra növekedett.
A végén az oszlopos elrendezés egy kicsit csalóka. A 133 dolláros havi osztalékbevétellel szemben a portfólióba 504 dollárért történt vásárlás. A tőke növekedésével természetesen az osztalékok is emelkednek évről évre. Ha a stratégiád borzalmas lenne, minden részvény árfolyama veszteséges lenne, senki sem emelne, sőt akár még csökkentetének is osztalékokon, akkor is növekedne évről évre a bevétel. Ne érts félre, semmit sem csinálsz rosszul (sőt szeretem az oldalt), csak ez nem egy reális mérése a sikerességnek.
VálaszTörlésSzia Donát! Ezt a táblázatot nem csak én használom így! A világ minden részéről az osztalék fókuszú befektetők osztják meg az eredményeiket.. itt egy link ezen az oldalon minden híres befektető blog elérhetőségét láthatod és olvashatod is ezeket a blogokat. https://dividendstocks.cash/blog/income-heroes/
Törlés