2020. május 15., péntek

Caterpillar Inc. (CAT)






                                                                      Caterpillar Inc.

     Caterpillar a világ legnagyobb munkagép-gyártó vállalata. A név alatt bakancsok, munkaruhák, telefonok, órák illetve ajándéktárgyak is jelen vannak. A cég termékeit közel 200 országban szállítják a világszerte működő 220 kereskedő hálózaton keresztül. Főbb üzletágak: gépek, közúti teheraútók, motorok és gázturbinák, katonai eszközök, elektronikai eszközök, mezőgazdasági termékek, pénzügyi termékek és márkanév engedélyek.

    Történelem:  1890-ben Benjamin Holt megépítette az első "gőztraktorát" ami nagy segítséget jelentett a mezőgazdasági termelőknek. 1906-ban már tesztelte az első benzinüzemű lánctalpas traktor prototípusát. Egyidejűleg Richard Hornsby és fia kifejlesztett egy acéllemez lánctalpas járművet, amelyet 1904-ben szabadalmaztatott. 1907-ben a katonaság kezdte a gép tesztelését, viszonylag kis érdeklődés hatására 1911-ben eladták a szabadalmakat Holt-nak aki ugyan abban az évben szerezte meg a "Caterpillar " védjegyet. 1910-ben megnyitotta első üzemét East Peria-ban Illinois államban, ahol megkezdte működését 12 alkalmazottal. Holt lánctalpas traktorai nagy szerepet játszottak az első világháborúban, az eredetileg mezőgazdasági célokra szánt traktorokat Angliából, Franciaországból és Oroszországból is egyenesen a harctérre küldtek ahol tüzérségi eszközöket szállítottak velük. Ezek a traktorok inspirálták a britt tank fejlesztéseit is.

A háború után a cég válságba került mivel a katonai szerződések képezték a vállalat termelésének nagy részét, ezért hitelfelvételre kényszerült a vállalat. 1920-ban Benjamin Holt egy hónapos betegség következtében meghalt. A hatalmas adósságra való tekintettel a bankok és bankárok arra kényszerítették az igazgatótanácsot, hogy Thomas A.Baxtert válasszák meg utódként. Baxter a nagy traktorok gyártásáról a kisebb modellekre állt át. 1921-ben A nemzeti autópálya bizottság 1 milliárd dolláros programot finanszírozott ekkor kezdődtek meg az útépítési berendezésekre koncentrálni. 1925-ben egyesült korábbi első világháborús riválisával  C.L. Best-el és így megalapították a Caterpillar Tractor Company-t. A vállalat konszolidálta termékeit mindössze ötféle traktort gyártottak, folyamatosan fejlődtek még a nagy világválság idején is. 1931-ben a Caterpillar gépek általános színét a " Hi-Way" sárgára 1977-ben "Caterpillar Yelow"-ra változtatták fekete díszítéssel. A cég támogatta a 2.világháborús tevékenységeket főként a repülőgépek építését. A háborút követő években az építkezéseknek köszönhetően még gyorsabb ütemben fejlődött és egy hatalmas multinacionális válalattá tudott válni . Az alap termékek növekvő értékesítése mellett a cég növekedésének jelentős részét akvizíciókkal érte el.



     Főbb üzletágak:

   Több mint 400 gép szerepel a listában. Lánctalpas traktorok, kotrórakodók, földgyaluk, terepjárók, kerekes rakodók, hidraulikus kotrógépek, mozdonyok, lánctalpas traktorok.

   Motorok, gázturbinák: Többnyire saját járműveikben használják, erőgépekben mozdonyokban, tengeri hajóknál valamint energiaforrásként a csúcstermelésű erőművekben és vészgenerátorokban.

  Védelmi termékek: Dízelmotorokat, automatikus sebességváltókat és egyéb alkatrészeket szállít. Ezeket többnyire a jelenlegi amerikai könnyű páncélozott gépjárművek építésénél használják fel és több országba szállítják: Egyesült királyságba, Svédországba, Norvégiába, Finnországba, Svájcba, Dániába, Hollandiába, Spanyolországba.

  Elektronika: Pozicionáló és vezérlő termékeket fejleszt föld munkagépekhez, útburkológépekhez az építőiparban és a bányászatban, olyan technológiák felhasználásával mint a különböző lézerek és szondák.

  Mezőgazdasági termékek: Hosszútávú fejlesztési programok eredményeként a Challenger mezőgazdasági traktorok sorozata vált sikeressé valamint a 2000-es években nagy sikere volt a "CAT" néven gyártott kombájnoknak is.

  Pénzügyi termékek és márkalicenc: A Caterpillar finanszírozást és biztosítást nyújt az ügyfeleknek világszerte müködő kereskedőhálózatán keresztül és jövedelmet generál a Caterpillar és CAT védjegyek és logók licencének felhasználásával. Ezeknek a jogoknak az értékesítésével tud még több bevételt szerezni. Ilyen termékek: 1994-től a "CAT" cipők továbbá más termékek mint például munkaruhák, órák, sapkák, poggyászok, zseblámpák, laptopok, kések, kesztyűk, okostelefonok.

                                                                                                                                                            ( forrás: Wikipedia )







            Befektetési szempontból fontos adatok:




  
                                                                                         Árfolyam adatok 1990-től napjainkig.                                                                                                 (forrás:Seeking Alpha)







                                                                                       Kezdő osztalék hozam (Dividend Yield)                                                                                                                                                                                               (forrás: Seeking Alpha )




                                Egy részvényre jutó osztalék értéke (éves szinten dollárban értendő). 
A cég negyedévente fizeti az osztalékot és jellemzően augusztusban emeli azt, a bevételi eredményeitől függően.








 Ebben a táblázatban azokat az adatokat írtam össze  amiket a vásárlásnál figyelni szoktam és ezek az adatok az összes cégbemutatómban  szerepelni fognak majd az elkövetkezendő időkben, így jobban össze lehet hasonlítani a portfóliómban szereplő cégeket.







...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések