2020. január 1., szerda

2020.01.01. Vásárlásaim






                     2020.01.01.

  A portfólióm felülvizsgálata folytatódott és úgy döntöttem ismét megválok egy cégtől ami jelen pillanatban nem produkál olyan eredményeket amiket elvárnék a befektetett pénzemért cserébe.
  VTR ( Ventas Inc) Sajnálatos módon az osztalék emelési ütem 2017-től jelentősen visszaesett a 2012-16-os évekhez képest, az induló osztalék érték is csak novembertől kezdett helyreállni.  Szintén negatívan érintett, hogy a Free Cash Flow 2014-től folyamatosan csökken, a Payout érték pedig 240%, a részvény P/E mutatója is 50 körül mozog (túlértékelt). Az eladásból származó bevételem két cég között osztottam meg ezek pedig az OXY (Occidental Petroleum Corporation) az elöző "Vásárlásaim hírlevélben" leírtak alapján vásároltam tovább ezt a részvényt.
    A másik cég ami egyben új cég is a portfóliómban a  M (Macy's Inc) az Ünnepek alatt volt időm, hogy új célpontokat keressek több mint 50 céget elemeztem és azok közül választottam, így a januári új TBSZ számlámra ezekből kerül be még négy amiket a februári hírlevélből megismerhetek majd.
  Visszatérve a Macy's-re ami fennakadt a rostámon a 9% feletti kezdő osztalék hozam és az 5,3-as P/E (alulértékelt) izgalmas befektetésnek tűnik. Visszanézve az időben 2007-ben 44 $-os szintről 7 $-ig zuhant a részvény ára majd 2015-ig 72 $-ig emelkedett, 2017-ben 19 $-ig esett majd megint 39 $-ra emelkedett. Érthető lehet miért is vásároltam most 15,4 $-os áron. Több hírforrás már az osztalék csökkentését emlegeti ami kb 25-30% lehet (tehát az árfolyam is zuhanni fog ha ez megtörténik!!!) más források stabil osztalékról és a mostani átmeneti kereskedelmi válságról beszélnek. A számomra fontos befektetési adatokat megvizsgálva döntöttem a vásárlás mellett.(Természetesen a portfólióm nagyon kis % át fogom kockáztatni!!!!)  Összegezve az eladást és a vételeket a VTR-től kapott 2,3 $ bevételem így OXY-tól 2,4$ és M-től 1,45 $ azaz 3,8 $-ra változott.
   PM  (Philip Morris International Inc)  aki rendszeres olvasóm az már tudja, hogy az egyik nagy kedvencem ez a cég. A rendszeres vásárlásaim miatt (diverzifikáció) ismét vettem ebből a részvényből mivel minden adatot rendben találtam.
  CSCO (Cisco Systems Inc) még időben vásároltam, az árfolyam kilőtt ami talán köszönhető a "Mikulás rallynak"  is, ez a következő hónapokban kiderül. Érdemes követni a céget mert növekedési szempontból megvizsgálva ez teljesített eddig a legjobban a többi vásárlásaim közül.
   XOM (Exxon Mobil Corporation) szintén nagyon jó eredményeket mutat az 5 %-os kezdő osztalék érték és a 6 %-os emelési ütem egy nagyon kedvező párosítást jelet. XOM és CSCO a két legideálisabb részvény a mai piacon azoknak akik új portfólióban gondolkodnak és szeretnének biztonságos stabil osztalékot kapni. Akik pedig fejlesztik a portfóliójukat azoknak is hasznos diverzifikálás szempontból (ahogyan én is használom).




              Osztalékbevétel:   IBM:    9,72 $
                                                   TGT:    6,60 $
                                                  CVX:   3,57 $
                                                 XOM:   8,70 $
                                                   FLO:    3,61 $
                                                MAIN:   3,48 $ + 4,25 $
                                                        O:    3,17 $
                                                        D:    7,34 $
                                                   EAT:    8,36 $
                                              QCOM:    8,06$
                                                    KO:    8,00 $
                                                MMM:   5,76 $



                  Vásárlásaim:      XOM:   2 DB   68,88 $  DB(áron)
                                                  CSCO:   2 DB    45,37 $  DB(áron)
                                                    OXY:   3 DB    40,36 $ DB (áron)
                                                    OXY:   1 DB    40,33 $ DB (áron)    #
                                                      PM:   2 DB   83,80 $ DB (áron)
                                                         M:   2 DB   15,47 $ DB (áron)
                                                         M:   7 DB   15,43 $ DB  (áron)


                            Eladás:          VTR:  3 DB   57,69 $ DB  (áron)



                            Portfólió táblázat és Osztalékbevétel táblázatok frissítve.( Főoldalon megtalálod)







                                                                                             Változások:

              A szeptemberi 69,08 $-os osztalékbevételem 80,62 $-ra emelkedett.


                                                                                           Egy pici újítás....

  "bevételeim oszlopos elrendezésben diagram" ami leváltja pár hónap múlva az előző diagramot.  Azért cserélem le az előzőt  mert így jobban látható és összehasonlítható a bevételeim növekedése az évek múlásával.







2 megjegyzés:

  1. Egyetértek veled VTR eladását illetően, melynek indokát némileg másképpen artikulálnám.
    Ez egy (egészségügyi) REIT, mely eszközosztály különleges jószág. Itt az EPS, PE, illetve FCF nem releváns. Helyette az FFO, vagy még inkább az AFFO (ha elérhető) alapú mutatók játszanak. A payout FFO TTM 80% körül van. Ez nem feltétlen valószínűsít egyelőre osztalékvágást. Az osztalékemelés tempója viszont valóban kifulladni látszik. NAREIT becslés szerint 2020-ban mérsékelten csökkenő FFO-ra kell számítani (talán ezt árazza a piac), ami szintén nem valószínűsít combosabb osztalékemelést. Hitelminősítése szerint BBB+, ami ágazatát tekintve egészen jó értékelés, tehát viszonylag jó feltételekkel fér hozzá a hitelpiaci forrásokhoz.
    Ezen az árszinten akár még vásárolható is lenne a P/FFO=14, debt/EBITDA=5.3 és interest coverage=2.1 értékekkel.
    Ami engem mégis visszatartana, az pedig a szektorában kiemelkedően fontos (kapitalizáció)/(nettó eszközérték) alapján számított 10% körüli felülértékeltség NAV-ra vetítve. Ennél van jobb is.

    VálaszTörlés
  2. Szia! A portfóliómba beválogatott részvények egyforma feltételeknek kell, hogy megfeleljenek. Igyekszem a REIT- részvényeket némileg külön kezelni de ezeknél is a fő szempontok amiket vizsgálok: Kezdő osztalék érték, P/E, Payout, emelési ütem visszamenőleg, árfolyam visszamenőleg, természetesen van néha más tényező de azok már annyira nem befolyásolják a vásárlást. Köszönöm, hogy hozzászóltál a bejegyzéshez! Sajnos itthon ez még annyira nem divat mint az USA-ban.

    VálaszTörlés

Népszerű bejegyzések