2020. december 20., vasárnap

Ünnepi hírlevél és éves összefoglaló

     2020.12.20.


  
   A már megszokott módon és sorrendben összefoglalnám a 2020-as évem eredményeit és történéseit. A COVID 19 megjelenése nagy hatással volt a befektetési stratégiámra de ne szaladjunk ennyire előre.

   Ebben az évben sajnálatos módon nem tudtam elérni az év elején kitűzött célom az 1.500. $-os osztalékbevételt (a többi célom sikeresen teljesítettem ezekről a Főoldalon a "Céljaim" fül alatt  több információ is elérhető). Az éves osztalékbevételem 1.014. $-ról  1.375. $-ra növeltem amit idén is visszaforgattam a még hatékonyabb növekedés érdekében. Jelen pillanatban 33 cég részvényeit tartom, ezek a cégek biztosítanak hónapról hónapra  passzív jövedelmet számomra.  A portfólióm januárban 27.311. $ -os értéket mutatott, most a hírlevél írásakor 33.685.$
    500 DB részvénnyel rendelkezem, a kezdő osztalék értékem  pedig 4,4%  a januári 4,9%-hoz képest. ( a csökkenés abból adódik, hogy alacsonyabb induló osztalék hozamú részvényeket kezdtem vásárolni)
   Pár gondolatot megosztanék erről, mint már a bevezetőben is említettem a COVID 19 megjelenése átrendezte a tőzsdén szereplő cégeket az év elején, különös tekintettel néhány szektorra amik még a mai napig sem tértek magukhoz az olaj árával együtt (bár most picit normalizálódott a helyzet). Rengeteg cég csökkentette illetve felfüggesztette az osztalék kifizetését ezért is döntöttem úgy, hogy ezentúl nagyobb hangsúlyt fektetek a 3-5% induló osztalék hozamú részvényekre amit a következő évben még inkább szeretnék betartani, ez azért fontos a számomra mert az eddig elért eredmények jelentős értéket képviselnek és ezt nem szeretném kockáztatni a jövőben. Nyilvánvalóan senki nem tudja mit hoz a jövő és milyen tőzsdei válságok alakulhatnak ki amik befolyásolják a cégek osztalékfizetését.   
  Az árfolyam nyereségem 16,6% ami most 4.790.$  (ez 2017 augusztustól értendő).
     A blog nézettsége átlépte a 140.000.-es látogatószámot (2019-ban ez 75.000.volt), mára 33 rendszeres olvasóm van. A külföldi látogatóim száma Amerikában és Németországban a legnagyobb, eddig 75 országban olvasták egy-egy bejegyzésem.
      Aktív tagja vagyok az "osztalék hősök" csoportnak  ahol szintén követhető a portfólióm fejlődése és itt más osztalék befektetők eredményi is olvashatók akik a világ minden részéről jelen vannak.  Akit esetleg érdekel itt a link:  
https://dividendstocks.cash/blog/income-heroes/

     Mint moderátor tevékenykedem  a Minden ami tőzsde,spekuláció és befektetés, Facebook-os csoportba. Itt szintén főként osztalék befektetéssel kapcsolatban írok, teszek fel cikkeket. Más csoporttagoktól szívesen olvasok és tájékozódom a tőzsdével és spekulációkkal kapcsolatban.
   Az osztaléknövelők csoportot (ahol adminisztrátorkén vagyok jelen)  kifejezetten az osztalék befektetés és az azokról felmerülő kérdések miatt hoztam létre a taglétszám több mint 2.366. fő.
   Idén felkérést kaptam, hogy csatlakozzam a Huntraders-hez ami egy új tőzsdei platform amely segít  tájékozódni a tőzsdével és különböző kereskedési formákkal kapcsolatban, mint mentor és szakértő segítem az osztalék alapú befektetés iránt érdeklődőket.  https://huntraders.com/hu







   A Twitteren   jelenleg 40 követőm van.
   Instagramon 218 követő és 68 bejegyzésem van feltöltve amik főként a portfóliómban szereplő cégekről és magáról a portfólióról szólnak.
 Az Osztalék Császár  Facebook-os profilon 663 ismerős 379 követő található, itt a portfólióban szereplő cégek osztalék emeléseit szoktam megosztani és a bloggal kapcsolatos dolgokat. Akit érdekel a "portfólióm havi lebontásban mappában" követheti végig a befektetésem történetét képekben egészen a kezdetektől.







Így növekszik a portfólióm 2017 augusztusától.




      A következő évi TBSZ számlám a Random Capital-nál nyitom, ahogy ebben az évben is tettem és remélem hosszútávon kölcsönösen segíthetjük egymás munkáját. (Hazai viszonylatban a legkedvezőbb feltételekkel lehet náluk számlát nyitni és vásárolni is, az oldalsávból közvetlen elérhetőség található a céghez.)

    Végezetül a beígért meglepetésem a régi és az új olvasóimnak is egyaránt szól, 2018 végétől időrendbe szedtem a portfóliómból bemutatott cégeket megkönnyítve az esetleges választást azoknak akiket érdekel egy-egy cég története. A fundamentális adatok változtak ezeket mindenki ellenőrizze és mérlegeljen azok szerint. 











   Az idei évet ezzel a hírlevéllel le is zárom.  Január 1- én folytatom az új "Vásárlásaim" hírlevéllel és jan 15-én pedig a Franklin Resources Inc. bemutatásával.




           Minden kedves olvasómnak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és osztalékban gazdag új évet kívánok!


                                                                                                                          ...

6 megjegyzés:

Népszerű bejegyzések