Ez a blog egy egyszerű osztalék alapú vagyon építés bemutatását szolgálja.Hónapról hónapra fejlődni szeretnék és bemutatni hogyan valósítom meg az anyagi függetlenséget.
2018. július 8., vasárnap
Dollár árfolyam vizsgálata.
2018.07.08.
Dollár árfolyam vizsgálata.
Már javul a helyzet de szeretnék néhány gondolatot megosztani az árfolyam mozgásról és annak hatásairól. Mint részvénybefektető fontos szempontnak kell tartanom a forint dollár árfolyamot az aktuális részvény vásárlásakor. A vásárlás két részre bontható, az egyszerűség kedvéért a másodikkal kezdeném, ez nem más mint beérkező osztalékokból történő vásárlás. Itt nem kell foglalkozni a pénzváltással, hiszen az osztalékokat dollárban kapom a 15%-os adó levonása után (USA levonása)
és ez marad is dollárban az adott számlán (TBSZ , értékpapír) így nincs más dolgom csak a kiválasztott részvényt kell megvásárolnom természetesen fontos szempont a "jókor, jót és jó áron".
Visszatérve az első részhez, ha kiválasztom az adatbázisomból azt a részvényt ami éppen most lett olcsóbb 5-10 %-al és ami miatt már érdemes belevenni az adott cégbe, megnézem a dollár árfolyamot és összehasonlítom az előző vásárlások áraival (mivel minden vásárlás naplózva van könnyen visszanézhető az akkori dollár ára.Nézzünk egy példát a cég: PM (Philip Morris International Inc)
Március 8.-án 109 $ volt 1 db részvény ára, a dollár árfolyama 253 Ft (1 részvény 27.577. Ft)
Július 2-án 80 $ volt 1 db részvény ára, a dollár árfolyama 283 Ft (1 részvény 22.640. Ft)
Ha nem változott volna az árfolyam akkor:
80 $ 1 db részvény ára, a dollár árfolyama 253 Ft ( 1 részvény 20.240. Ft)
Jól látható hogy 1 db -ot nézve 2.400. Ft -al kell többet fizetni a részvényért, ami például 10 db vételénél már 24.000. Ft többletköltséget jelent.( Azért még jól járok mert így is 49.370. Ft -al olcsóbban tudom megvenni mint március 8-án.)
Most, hogy gyenge a forint érdemes erre is figyelni és számolgatni picit! Mindenkinek a saját döntése ,hogy kivár vagy vásárol!!! Én a kettő közé sorolnám magam mert úgy gondolom,hogy a frissen befektetett pénzem újabb dollárokat termel ezáltal emelkedik a portfólióm értéke is, (természetesen nem ilyenkor rendezek nagybevásárlást).
Az adatbázist használva olyan cégeket keresek amik magasabb osztalékot fizetnek vagy éppen a következő hónapban emelnek osztalékot (5-10% -os emelésnél már visszajön pár forint a "drágább vételárból". Fontos nézőpont, hogy ha az árfolyam miatt drágább lesz egy részvény akkor a már befektetett tőke is többet ér és a beérkező osztalékok értéke is magasabb.
Végezetül azért azt gondolom akinek most dollárban vagy euróban van a befektetése az nem most váltja át forintra és vesz lakást vagy autót, én biztosan várnék még ezekkel ameddig nem normalizálódik a forint árfolyama.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Népszerű bejegyzések
-
2024.12.28. Kedves Bognár Balázs! Köszönöm az összefoglaló videót amit feltöltöttél a csatornádra és amiben "dicsérő" sza...
-
2024.08.23. Egy számomra fontos szintet léptem át a portfólióm értékével, ez nem más mint az 50.000. $ amit már nagyon vártam. Így...
-
2024.12.01. Az elnökválasztás szép eredményeket hozott a különböző tőzsdéken nem csak az S&P 500 ért el új történelmi csúcso...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése