Ez a blog egy egyszerű osztalék alapú vagyon építés bemutatását szolgálja.Hónapról hónapra fejlődni szeretnék és bemutatni hogyan valósítom meg az anyagi függetlenséget.
2018. június 1., péntek
2018.06.01. Vásárlásaim
2018.06.01.
Ebben a hónapban folytattam az előző havi leértékelődött részvények vásárlását.
PM (Philip Morris International Inc.) került a lista első helyére mivel ez a cég most nagyon olcsónak számít (79,6 $) a portfóliómban elérte 10% telítettségi értéket, még a hónap elején vásárolni fogom, de a közeljövőben inkább más cégeket keresek majd, amik szintén jó áron és jó kezdő osztalék értékkel rendelkeznek (tartom magam a szabályaimhoz).Ugyan ez a helyzet OHI -val ( Omega Healthcare Investors Inc) is,ebből a részvényből szintén még jó áron tudtam vásárolni (időközben az árfolyam elindult felfelé (31 $ on mozog jelen pillanatban). T -ből (AT&T Inc) azért vettem, hogy feljavítsam a kezdő osztalék értékemet (5,63% -ra).
A második fontos szempont volt a júniusi osztalék fizetés. PEP (PepsiCo Inc) a cég egy bámulatos 15,2 % emeléssel lepett meg, szeretnék még több ilyet látni.Utolsó cég pedig D (Dominion Energy Inc) januárban még 85 $ -os áron volt vehető ez a részvény most pedig 64 $ ami szintén nagyon jó ár számomra, nagyon jó értékeket látok ebben a cégben és ha marad ez az árfolyam akkor folytatom a vásárlást (a már említett 10% os telítettségig).
Megvan a beérkezett osztalékaim helye,mint azt az előző havi hírlevelemben írtam fontos dolognak tartom az osztalékaim visszaforgatását, így még több részvényt vehetek a "keményen megdolgozott pénzemért", akit érdekel a cég az olvassa a jövő havi hírlevelet, ott minden kiderül majd!
Végezetül ismét bevételi rekord született elértem az 50 $ os értéket és nincs megállás a jövő hónapban már a 60$ os szint is meglesz ezért kiegészítem a hírlevelem az oszlopos táblázattal (ez az osztalékbevétel fül alatt megtalálható de nem sokan nézitek pedig fontos dolog.)
Osztalékbevétel: O: 3,08 $
MAIN: 2,28 $
T: 11 $
OHI: 26,4 $
VZ: 8,26 $
ABBV: 3,84 $
Vásárlásaim: T: 5 DB 31,3 $ DB (áron)
PM: 3 DB 82 $ DB (áron)
PEP: 3 DB 97 $ DB (áron)
OHI: 8 DB 28,3 $ DB (áron)
D: 4 DB 64,2 $ DB (áron)
Portfólió táblázat és Osztalékbevétel táblázatok frissítve.( Főoldalon megtalálod)
...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Népszerű bejegyzések
-
2024.12.28. Kedves Bognár Balázs! Köszönöm az összefoglaló videót amit feltöltöttél a csatornádra és amiben "dicsérő" sza...
-
2024.08.23. Egy számomra fontos szintet léptem át a portfólióm értékével, ez nem más mint az 50.000. $ amit már nagyon vártam. Így...
-
2024.12.01. Az elnökválasztás szép eredményeket hozott a különböző tőzsdéken nem csak az S&P 500 ért el új történelmi csúcso...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése